mars_suliA MARS MAGÁNTANULÓI CSOPORT BEZÁRT A 2019/20-AS TANÉVBEN. A NEMZETI KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY 2019-ES MÓDOSÍTÁSA ELLEHETETLENÍTETTE A MŰKÖDÉSÜNKET: TANULÓNK NEM KAPHATNAK EGYÉNI MUNKARENDET (KORÁBBI MAGÁNTANULÓI-JOGVISZONY).

NEM TUDUNK JELENTKEZÉSÉEKET FOGADNI, DE A HONLAPOT SZERETNÉNK FENNTARTANI, MERT SOK FONTOS INFORMÁCIÓT TARTALMAZ A RESULI ALAPÍTVÁNYRÓL ÉS ARRÓL, HOGY IS MŰKÖDHETNE MAGYARORSZÁGON AZ OKTATÁS.

2018 szeptemberében 22 fővel indultunk (1-5. osztály). A jelenlegi 3-5. évfolyamos csoportba kizárólag kislányokat tudunk fogadni!

2018 szeptemberében óvodát indítottunk 2,5-6 éves gyerkőcöknek, ami a Mars Moovie nevet kapta.

Ha az óvodáskor kezdetén, beiskolázás közeledtével, illetve iskolaváltáskor szülőként azon gondolkodtok, hogy gyermeke(i)teket nem hagyományos általános iskolába/óvodába  íratjátok be, akkor az alternatív iskolák mellet egy lehetőség a magántanulói iskolai és az alternatív óvodai csoport.  A magántanulói csoportokról honlapunkon és internet-szerte találtok általános információkat. Ha megtetszett a koncepció, akkor szívesen megismertetünk benneteket a Mars magántanulói csoport és az óvoda  gyakorlati működésével.

A felvételi folyamata

ISKOLA
1. Nyitott foglalkozások

2019. február 1-től csütörtökönként és/vagy péntekenként várunk benneteket.

  1. időpont 2019. február 1., péntek
  2. időpont 2019.február 8., péntek
  3. időpont 2019.február 14., csütörtök
  4. időpont 2019.február 21., csütörtök
  5. időpont 2019.február 28., csütörtök
  6. időpont 2019.március 1., péntek

A nyitott foglalkozásokra csak a felnőtteket: szülőket, „gondviselőket” várjuk. A nyitott nap 10.15-11.00-ig tart:
10:15-11:00 között benézhettek a foglalkozásokba,
11:00 és 11.30 között pedig feltehetitek nekünk azokat a kérdéseiteket, amelyekre nem találtatok előzetesen választ honlapunkon.
Mivel foglalkozásaink csendes, családias hangulatban zajlanak, és ezt szeretnénk megőrizni, egyúttal vendégeinknek is biztosítani, hogy legyen lehetőségük kérdezni, ismerkedni, ezért egy alkalommal maximum 10  főt szeretnénk fogadni. A nyitott foglalkozások esetében is szükséges az egyénileg egyeztetett előzetes bejelentkezés. 

Akikkel a nyílt napot követően kölcsönösen szeretnénk, közelebbről megismerkedni, azokat meghívjuk ismerkedő beszélgetéseinkre.

2. Ismerkedő beszélgetések

2019 február 1-től 14-15 között tudtok hozzánk érkezni ismerkedő beszélgetésre!

Az ismerkedő beszélgetésekre nem csak a szülőket, nagyszülőket, hanem a leendő ovisokat/kisiskolásokat is szeretettel várjuk (sőt)!

Ezeken az alkalmakon bemutatjuk iskolánkat: találkozhattok a gyerekekkel, a tanárokkal, és a szülőkkel, megismerhetik közösségünk működését, terveinket.  Bevált gyakorlat, hogy amíg a felnőttek beszélgetnek, addig a csoportszobákban a gyerekek szívesen bevonják játékaikba az új jövevényt.
Amennyiben érdeklődtök a lehetőség iránt, kérjük, a nyílt napot követően vegyétek fel velünk a kapcsolatot! Ez legegyszerűbben az oldal alján található jelentkezési lapon lehetséges. Ezt követően telefonon/e-mailben egyeztetünk időpontot.

Az ismerkedő beszélgetés  után természetes, hogy felmerül a kérdés: „Minden szép és jó, de hogy működik mindez a gyakorlatban?” Szeretnénk, ha a családok erre választ kapnának, hogy közös döntésünkben egymás segítségére legyünk. Ezért családi napokat szervezünk.

3. Családi napok

Ha családként – a nyílt napok és az ismerkedő beszélgetés után – tántoríthatatlanul csatlakozni szeretnének a csoporthoz, a legfontosabb kérdés kerül előtérbe: „Vajon valóban megfelel-e gyermekünknek ez a hely?” Annak érdekében, hogy támogassuk egymást ebben a fontos döntésben családi napokat szervezünk.

Tervezett napok :

Iskola:

2019. február 23 (szombat, 9.00-12.00),

2019. március 24. (vasárnap, 9.00-12.00).

 A családi napokon megismerkedhettek a leendő osztály/csoporttársakkal és azok szüleivel.

4. Közös kirándulás

Mars családok egyesítése egy közös kiránduláson (Időpont később.)

5. Nyári ismerkedő és évnyitó tábor:

Iskolakezdés: 2019 szeptember 2.

Milyen családok jelentkezését várjuk?

A hozzánk járó gyerekek szüleitől idézzük az alábbiakat:

“Olyan családoknak ajánljuk, akik nem szeretnék, hogy a gyerekük lelkét megnyomorítsa a jelen oktatási rendszer. Nem szeretnék,hogy kialakuljon a folyamatos megfelelési kényszer. És annak örülnének, ha valóban szeretetteli, odafigyelő közösségbe kerülne a gyerekük. Ahol szárnyakat kaphatnak és nem lenyesegetik azokat.”22448412_10213043569918262_9082019446961473556_n

IMAG2272(3. osztályos kisfiú édesanyja)

“Olyanoknak ajánljuk, akik bíznak saját gyerekükben; akinek fontos, hogy játszva tanuljon úgy, hogy saját maga érti meg, tapasztalja meg, szívja magába a tudást és nem az előtte álló tanár igéjét ismétli csak vissza.”

IMAG2136

(3. osztályos kislány édesanyja)

“Azoknak a szülőknek nem ajánlom, akik a saját vélt/valós félelmeiket, kudarckerülő vagy épp sikerorientált attitűdjeiket, elvekké merevedett saját tapasztalataikat nem tudják bizonyos időn belül optimalizálni. Mert ezek elengedése (vagy az arra való törekvés) előfeltétele annak, hogy a bizalmat át tudják adni a gyereküknek (közvetve pedig nekünk, és saját maguknak), annak hinni, amit látnak,és a gyerek lát, és azt érezni, amit tényleg éreznek, és amit a gyerek érez. Mindez pedig azt jelenti összefoglalva, hogy akik ezekkel nem tudnak vagy nem szeretnének megküzdeni -ami egyébként önmagában nem baj! -, azok biztos, hogy nem tudnak együttműködni a gyerek (és egyébként saját maguk) érdekében. Tekintve, hogy az együttműködés meg előfeltétele a kölcsönös, folyamatos együttfejlődésnek-formálódásnak.”

“Olyan családoknak ajánlom továbbá, akik tudják, hogy ha messzire szeretnénk jutni, akkor váltott lovakkal kell menni. Az egyik patás az önbizalom, az énerő, a közösségben létezés, a problémamegoldás, az érzelmi intelligencia, stb. összefoglalva: szeretet; a másik ló az intellektus, a tudás. Néha-néha az egyik ló lassabban halad, de behozza a másik.”

(2. osztályos kisfiú édesanyja)

22405807_1855241201156974_3533418041110245221_n

(2. osztályos kisfiú édesapja)

“Olyanoknak ajánljuk, akiknek lényeges elem, hogy a gyermekük éljen – a szó mindenfajta értelmében, folyamatos alakban – de leginkább “létigei” vonatkozásban…”

“Olyanoknak nem ajánljuk, akik a kicsinyített felnőttet keresik állandóan a gyerekükben: erős általános-erős gimnázium-habeletörikakkoris: közgáz éspervagy jogi egyetem – és punktum! A sok bába közt meg….”

“Olyanoknak ajánljuk, és itt most a kedvenc költőmmel szólva:
“Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,

jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!” – lányodat!”

(3. osztályos kislány édesapja)

Jelentkezés

Ha érdeklődtök magántanulói csoportunk  iránt, keressetek minket a facebookon, emailben, telefonon!

Várunk nyílt napjainkra és családi délelőttjeinkre!

Jelentkezés a nyílt napra és a családi délelőttre (Kattints!)

Fontos, hogy a jelentkezés nem jelent végleges elköteleződést az csupán egy szükséges első lépés egymás felé 🙂

Jól tudjuk, hogy szülőként az ember a legféltettebb kincsét bízza másra, ezért köszönjük, hogy megtisztelnek bennünket bizalmukkal!