Mit tegyek, ha nem találtam választ az engem érdeklő kérdésekre?


Mit jelent a magántanulói státusz?

Ha egy diák magántanulóként végzi tanulmányait, azt jelenti, hogy bár tanulói jogviszonya van egy iskolával, ott a tanórák kötelező látogatása alól fel van mentve, gyakorlatilag nem kell iskolába járnia. (Magyarországon tankötelezettség van, de iskolalátogatási kötelezettség nincs (ez indoklás nélkül választható.) A tudásról viszont számot kell adni: minden félév végén tantárgyi vizsgákat kell tenni az iskolában, bizonyítványt kell szerezni. A magántanuló gyermekek taníttatása tehát a szüleik felelőssége.

 

IMG_9543

Mit jelent a magántanulói csoport? A magántanulói csoport szervezeti formáját tekintve  az  otthontanulás és az akkreditált oktatási intézmények valamelyikében való tanulás között helyezkedik el. Az otthontanulók is magántanulók, taníttatásukat a szüleik maguk oldják meg.  A magántanuló gyerekekből tanulócsoprtok alakíthatók, így ők nem otthon, hanem  kis közösségekben, együtt tanulnak. Az ilyen tanulócsoportokban sokkal egyszerűbben, hatékonyabban, tudnak gondoskodni gyermekeik oktatásáról úgy, hogy gyermekük személyre szabott oktatásban részesül, egész napos felügyeletet kap, a szülő pedig sokkal mélyebb betekintést, és partneri részvételt nyer az oktatási-nevelési folyamatba. Ki-ki akár tevőlegesen is részt vehet a tanulócsoport hétköznapjaiba.

Hogyan lehet csatlakozni a magántanulói csoporthoz?

Egy magántanulói csoporthoz csatlakozni komoly döntés, elsősorban a szülők részéről, de egy ponton a gyermeket is be kell avatni a történésekbe. Ha érdekesnek találja kezdeményezésünket, keressen minket facebookon, emailben, telefonon, vagy csak egyszerűen töltse ki a honlapunkon található jelentkezési lapot, hogy felvehessük Önökkel a kapcsolatot! Az első személyes találkozóra elsősorban a szülőket várjuk, ezen a találkozón a kölcsönös bemutatkozás mellett meg tudjuk beszélni a további lépéseket is.

Hol működik a Mars-program magántanulói csoport?
2017 szeptemberétől egy önálló épületrészben, a 7. kerületi Csányi utca 7. földszintjén működik az iskola! A nyár folyamán  csinosítjuk a helyszínt: inspiráló, tágas, barátságos környezetet építünk.

A helyszín kiválóan megközelíthető tömegközlekedési eszközökkel,  személygépkocsival utcán, vagy a pár méterre található nyilvános parkolóban tudunk megállási lehetőséget biztosítani. Az iskola közelében található számos park és játszótér, így a tanár és a diákok válogathatnak a lehetőségekben, hogy mikor hova mennek játszani (Klauzál tér, Kisdiófa közösségi kert, Hunyadi tér, Almássy tér,  tömegközlekedéssel, vagy kerékpár-roller segítségével elérhető a Múzeum kert, Trefort kert, Károlyi kert, Gutenberg téri játszótér,  és a nemrégiben megújult mesejátszótér a Benczúr kertben.)

Milyen a tanulócsoport időbeosztása?

A tanulócsoport napi programja 8.45-től kezdődik és délután 16.00-ig tudunk felügyeletet biztosítani. Reggelenként napi váltásban egy-egy szülő gyűjti össze a csoportot a tanulószobában, ebben az időben beszélgetésre, szabad játékra, illetve fejlesztő társasjátékok kipróbálására van lehetőség. 8:30-tól indul a a nap egy ráhangoló beszélgetéssel.

22780421_2125274710831324_8026124084878564326_n

A fő hangsúly az anyanyelv, matematika és idegen nyelv
oktatáson van, ezért ezeket a délelőtti programban igyekszünk elhelyezni. Csengetés, tanórák nincsenek, a gyermekek témákat dolgoznak fel, ezekhez kapcsolódóan sajátítják el a szükséges tananyagot. A délelőttöt levegőzéssel tesszük változatossá, végül az ebéd előtt beiktatunk egy hosszabb játszóterezést. Az ebéd után 13:00 körül a délutáni, lazább program következik a “készségtárgyakkal”, vagyis énekléssel, rajzzal, kézműveskedéssel, játékokkal. 15:30 után újra szabad játék, olvasás következik.  A gyerekek projektfeladatikkal foglalatoskodhatnak. Ha az idő engedi, ez mindenképpen szabad téren zajlik, a környék valamelyik játszóterén.

Kik tanítják a gyermekeket? 
A tanulócsoport pedagógiai vezetője Rózsa Ildikó, ő a tervezője és felelőse a tananyag magyar nyelvi, drámapedagógiai, irodalmi vonatkozásainak. A matematika-logika területet Bédi Sándor, az angol nyelvet Polyecskó Dóra,  a vizuális tartalmakat Sáfrán Dóra, a zenei nevelést Lajtai Katalin gondozza. Az egyéni fejlesztésekkel kapcsolatos szakmai felügyeletet Polyecskó Dóra látja el. Zách Anita pszichológus relaxációs technikákat, művészetterápiát tart, és egyéni konzultációs lehetőséget biztosít tanároknak, szülőknek.  Ősztől Gál Tamás sakkoktató is támogatja munkánkat. A projektekbe mindenki bevonódhat, akinek releváns tudása, kedve van: kreatív foglalkozásokkal, vagy szakmájukhoz kapcsolódó programokkal a szülők is bővitik-színesítik projektjeink repertoárját. Önkéntesek segítik munkánkat: belső és külső programok tervezésével, szervezésével támogatják a gyerekeket a világ, szűkebb-tágabb környezetünk megismerését.IMG_9692

Milyen évfolyamok indulnak a tanulócsoportban?
2016. szeptemberében egy másodikosokból és harmadikosokból álló vegyes csoporttal indultunk, vagyis elsősorban azokat vártuk, akik már „futottak egy kört” a közoktatásban, de hozzánk hasonlóan inkább szeretnének valami jobbat a gyermeküknek.  2017/18-as tanévben első és a második osztályt indítunk, valamint lehetőség van csatlakozni azoknak, akik most kezdik a 3., vagy a 4. osztályt.
A későbbiekben felmenő rendszerben töltjük fel az iskolát újabb csoportokkal.

Hány évig tanulhatnak a gyermekek a tanulócsoportban?
A tanulócsoportunk kimenetelét egy 4, 6 vagy 8 osztályos gimnáziumban képzeljük el, vagyis legalább negyedikig, illetve hatodik vagy nyolcadik osztályig tervezzük a csoportot.
Arra is fel vagyunk készülve, hogy negyedik után senkinek nem lesz kedve gimnáziumba felvételizni, akkor egyértelmű, hogy a felsőbb évfolyamokba is belevágunk. A későbbiekben gyakorlatilag minden a szülők, diákok és tanárok közösségének az elhatározásán, elszántságán múlik.

családbarát munkahely

Eléggé elszántak vagyunk. Itt épp ének-foglalkozást tartunk.

Hány gyerek jár egy tanulócsoportba? Van-e a tanulócsoportban integráció?
A tanulócsoportokat pedagógiai, pénzügyi és technikai megfontolások alapján minimum 8, maximum 15 diákra tervezzük. Szakmai szempontokat figyelembe véve 12 fő esetén maximum 1 fő speciális nevelési igényű tanulót fogadunk (a már beiratkozott tanulók esetében ez a keret betelt!)

 

Mit tegyek, ha nem találtam választ az engem érdeklő kérdésekre?
Egy tanárnak a kérdések jelentik a legnagyobb örömet, ezért kíváncsisággal és szeretettel fogadunk minden felmerülő kérdést. Keressenek, kérdezzenek tőlünk, segítsenek jobbá tenni tanulócsoportunkat!